SzékelyKapuk- ZöldKapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Program

A SzékelyKapuk- ZöldKapuk Nemzetközi Ökocivilizációs Program, a kárpátmedencei ifjúság számára meghirdetett hagyomány és értékmegőrző, közösségteremtő kezdeményezés, melyben évről évre egyre több iskola vesz részt. A progaram célja a diákok aktív részvételre ösztönzése, a hagyományok felélesztése és a környezetvédelem fontosságának hangsúlyozása.

Ennek megfelelően, a program két fázisra tagolódik: a Betlehemezés során minden csapat egy zenés, verses betlehemes játékot mutat be, illetve a Vándorkiállítás, mely környezetvédelmi tartalmú plakátok elkészítését és bemutatását jelenti. Mindkét fázis célja, hogy minél több intézménybe eljuttassák üzenetüket, ötletesen, kreatívan és eredetiséggel elkészített műsorukat, tablóikat.

A 2o14-2o15-ös tanévben iskolánk két csapattal is képviseltette magát a SzékelyKapuk- ZöldKapuk Programban: Blatniczki Cecília és Nichita Sulyok Juliánna tanítónők a III. B. osztály „Üstökösök” csapatával, valamint a  Dr. Mares Georgeta fizika-kémia és Ligeti Csilla biológia szakos tanárnők irányításával felkészült „ Mustármag” csapattal. A  „Mustármag” csapat tagjai: Bányai Krisztina, Gúlya Diána, Körei Szilvia,  Lukács Vivien, Ozsváth Tessza-Irisz, Princz Alexandra, Süveg András, Szatmári Blanka, Szejke Zsófia, Bücs Beremisz, Hencz Márk, Kallós Júlia, Oláh Dalma, Propst Aida Karola.

Csapataink lelkesen és kitartóan teljesítették küldetésüket és ennek eredményeképpen elnyerték a program fődíját, ami egy egyhetes horvátországi jutalomtábort jelent.

A program jelentőségét kiemeli az Európai Parlament elnökének elismerő oklevele, amelyben minden csoportvezető pedagógus részesült.

ROSE
Înscriere în clasa a V-a an școlar 2021-2022
Contact

Adresa :
str. Jean Calvin nr. 10-6,
Satu Mare,
România

 

Telefon / Fax :

0261716123 (Romtelecom) 0361413142 (RDS)

 

E-mail: licartasatumare@yahoo.com



Web:
www.aurelpoppsm.ro